„Te, Uram-atyám, hát hogy nem vettem én ezt észre?!”
Nyugi, ha még nem jött el ez a pillanat, egyszer csak számodra is megadja majd az élet ezt a gyomorforgató leckét!
LEHET, hogy
*Te még éppen bele vagy gabalyodva a „legjobb” alkalmazottad által szőtt hálóba.
**hozzád még nem érkezett meg ez az alkalmazott.
***már felismerted, hogy ez a háló megfojtja az embereidet, de még nem tudod, hogyan szabadulj meg „szépen” tőle.
****már felismerted, hogy van egy háló, ami éppen fojtogatja az embereidet, de nem tudod beazonosítani a pókot, aki szövi.
És az is lehet, hogy éppen megszabadultál egy „ilyentől” és éppen ömlik a nyakadba a híg f.s mindenfelől. És még Te érzed magad sza.ul. Na nem azért, mert most, így utólag nézve messziről bűzlik a dolog és ilyenkor hajlamosak vagyunk mi főnökök magunkban keresni a hibát, hanem azért, mert az éppen nagy dirrel-durral leköszönő „legjobb” dementor alkalmazottad olyan érzelmi zsarolás cunamit zúdít rád – persze nem direkt, inkább indirekt módon – amitől pont úgy érzed magad, mintha egy pöcegödröt ástál volna az elmúlt években ahelyett a szép álom helyett, amiben lesz egy kulcsembered az olajozottan működő üzletedben. Szóval a Ferraridra rátolattak egy trágyaszállítóval.
Minden, ismétlem MINDEN cég,
így tulajdonos életében
eljön az a pillanat,
amikor az az alkalmazottja, aki
*kimagasló termelékenységgel rendelkezik a többiekhez képest,
*szinte saját magától vesz fel feladatokat, vesz át felelősséget tőled
*gyorsabb, mint a többiek
*úgy old meg problémás helyzeteket, ahogy eddig rajtad kívül senki
*folyamatosan megnyugtat téged, hogyha ő ott van, akkor minden rendben lesz
*olyan készségeket, tudást szed fel rövid idő alatt, amitől mindenki számára egyértelműen nélkülözhetetlenné válik
*extra ráadásként még az ügyfeleiddel is hihetetlen jó kapcsolatot alakít ki
*…
(ezt a részt meghagyom neked, bátran sorold fel ide azokat, amikre már Te is rájöttél)
egyszóval PÓ-TOL-HA-TAT-LAN-NÁ válik.
Elérted az ideális – sok szervezetfejlesztő által mantraként ismételt szabályt – lett egy kulcsembered, akire ráhagyhatod az üzletedet és Te fókuszálhatsz végre olyan dolgokra, amire egy tulajdonosnak kell.
De mi van akkor, ha ez a „legjobb” embered,
a kulcsembered, akit megtettél magad helyett főnöknek
– nem biztos, hogy kihirdetve, de ráutaló magatartással –
az egy valódi dementor.
Egy olyan ember, aki miközben ad,
miközben mindenkit meghazudtoló termelékenységre képes, közben szépen csendben legyalulja az összes többi alkalmazottadat és egyáltalán nem ad teret az újaknak.
Jó esetben egyszer csak észreveszed, hogy a pótolhatatlan kulcsembered körül furcsa dolgok történnek. Ilyenkor egy baj szokott lenni velünk. Akinek bizalmat szavaztunk, abban maradéktalanul megbízunk. És ez így van jól. Emiatt ereszkedik köd az embereidet érintő döntéseidre.
A legegyértelműbb nyoma annak, hogy valami nem stimmel
***felmondanak igazán jó alkalmazottjaid
***nem mondanak fel, de valahogy a teljesítményük csökken
***nem érzed magadat már te sem olyan felszabadultnak a saját üzletedben
Egy erre érzékeny tulajdonos elkezd utána járni a dolgoknak. Kit kérdezgetsz, hogy mi lehet a baj?! Igen, a kulcsemberedet.
VÉSZCSENGŐ!!!
„Minden rendben”
Nézz a körmére
– úgy igazándiból –
annak az alkalmazottadnak,
aki azt jelenti,
hogy minden rendben!
Egy működő vállalkozásban mindig van elakadás, megoldásra váró probléma, személyzeti kérdések…
Ugye milyen becsapós?! Hiszen hogy örülünk annak, hogy mióta a kulcsemberünk kulcsember lett, azóta „minden rendben van”?! Hátra dőlve szürcsölgetjük otthon a teraszon a lattenkat, hiszen végre valaki levette a terhet a vállunkról.
De valahogy egyre többször merül fel benned az a furcsa érzés, hogy valami nincs rendben. Valahogy nem olyan a hangulat, mint régen, mintha stresszesebb lenne minden körülötted, hova tűnt a régi önfeledtség ebből az üzletből?! Kiégtek vajon az alkalmazottjaid?! Még jó, hogy lett egy kulcsembered!
Nem hagyod annyiban, ennek bizony utána jársz. Jól keresnek, minden rendben. Mi a franc bajuk lehet?! Elkezded kérdezgetni a kulcsembered „alatt” dolgozókat. Semmit nem mondanak el neked a problémáról. Sokszor még akkor sem, amikor emiatt már a felmondásukat adják be éppen.
És amikor végre rájössz a valós problémára,
sok esetben évek múltán,
jelentős emberi veszteségek árán,
akkor olyan erővel ordítanád a kérdést:
MIÉRT NEM SZÓLT ERRŐL NEKEM SENKI???,
hogy a tihanyi visszhang verje vissza!
Hát azért, mert azzal az emberrel van probléma,
aki a főnök jobb keze,
akivel a főnök megbeszél mindent,
akit a főnök megdicsér, megjutalmaz,
aki a haverja a főnöknek, nem csak egy alkalmazott, mint én,
aki sokkal, de sokkal jobb nálam, biztosan inkább őt választanák helyettem.
Mit tegyél?
Azonosítsd be.
Legtöbbször ezt annak nem sikerül időben, aki benne van a történetben, mert érzelmileg érintett benne. Ráadásul bekúszik még egy csalfaság a sztoriba: a saját döntésünket hajlamosak vagyunk a végletekig védeni. Te dicsérted, Te emelted ki ezt a kulcsembert az érdemeinek köszönhetően.
Egy olyan ember, akinek jelentős gyakorlati tapasztalata van az emberek menedzselésében, külsősként hamar be tudja ezt a problémát azonosítani neked.
Hozz döntést!
Ez sem könnyebb. Mert egy kimagasló termelékenységgel rendelkező emberedről van szó. Az az érzeted, hogyha ő elmegy, egészen biztos összeomlik a biznisz, vagy legalábbis lecsúsztok a gödör aljára. Mit fognak szólni az ügyfelek?! Megőrültem, hogy elküldöm a „legjobb” emberemet?!
Ezekben az esetekben így érdemes mérlegelned:
Meg akarjuk tartani, mert termelékeny?
VAGY
El akarjuk küldeni, de a lehető legkisebb veszteség árán?
Így oldd meg!
Ha meg akarod tartani, akkor
szükség lesz fölé egy keménykezű főnökre, aki tudja őt kezelni. Aki nem akad ki azon, hogy ő milyen ember. Le kell választani minden olyan lehetőségről, amiben a többi alkalmazottra hatást gyakorolhat. Tulajdonképpen egy one-man-show-t kell működtetned vele.
Ezt gondold át!
Bevállalod? Alkalmasnak érzed magad erre?
Akarsz Te ezzel macerálódni?
Ez azért fontos, mert vannak olyan emberek, akiknek ez teher. Akkor ne vállald be!
És vannak olyanok – én például ilyen vagyok -, akik szakmai kihívásként szívesen menedzselnek ilyen one-man-show-kat. Nálam minden ilyen embernél meg van húzva egy határ: milyen extra termelékenységért cserébe vagyok hajlandó menedzselni egy ilyen gócpontot. Amíg azt hozza, barátság van. Ahogy az alá megy, válás van.
Ha el akarod küldeni a legkisebb veszteség árán, akkor
első lépésként arra lesz szükség, hogy elhidd, ez a kulcsember nem pótolhatatlan. Nem fogtok tönkre menni attól, hogy ő elmegy.
Egyébként ennek az ember típusnak hihetetlen tehetsége van ahhoz, hogy kialakítsa mindenki fejében azt a képet saját magáról, hogy ő pótolhatatlan.
Persze vannak olyan területek, ahol valós az a probléma, hogy ez az ember termeli meg a bevételed nagy részét. Ilyen esetekben hideg fejjel kell egy olyan stratégiát kialakítanod, mellyel mellette – de tőle függetlenül – felhúzol egy „új csapatot”, akik pótolni fogják a kiesését. Képzeld el, van olyan terület, ahol ez akár 2-3 évet is igénybe vehet. És igen, jellemzően ezeknek az embereknek a termelékenységét 3-5 ember fogja tudni pótolni. Rémisztő, nem?!
Okos főnökként bele kell menned a játszmáiba attól a pillanattól kezdve, hogy tetten érted. Semmi szükség nincs arra – felesleges -, hogy szembesítsd azzal, hogy rájöttél, valójában ő milyen. MERT ezerféleképpen meg fogja neked magyarázni, be fogja bizonyítani, hogy nem ő a hibás. Szépen lassan még az áldozat szerepbe is belehelyezkedik majd.
A legnehezebb dolgod egy ilyen helyzetben az lesz, hogy őt még nem mered elküldeni, mert akkor „mi lesz veletek”, viszont el kell kezdened újakat toborozni. Nagyon fontos, hogy emellé az ember mellé szigorúan tilos újakat betenned!
Tipikus hiba, amit elkövettek: az új embert tájékoztatod arról, hogy van egy „ilyen” ember a csapatban, de ne foglalkozzon vele, ha bármi olyat mond vagy tesz, csak szóljon neked.
NA ezt azonnal radírozd ki a fejedből! Szerinted amikor azok a munkatársaid, akik évek óta veled dolgoznak, nem „mertek” szólni neked arról, hogy a kulcsembered milyen, egy null kilométeres ember fel fogja ezt vállalni?!
Ráadásul azt az érzetet kelted főnökként, hogy nem tudsz rendet tartani, hiszen megtűrsz valakit a cégedben, akiről tudod, hogy ilyen. Tovább görgetve ezt a gondolatot, simán bevonzhatsz egy újabb dementort, hiszen ebből megérzi, hogy itt aztán van táptalaj a kiskirályoknak.
Egyébként ezek az emberek, amikor rájönnek, hogy lelepleződtek, hirtelen és váratlanul lebetegszenek vagy olyan családi dráma történik, ami miatt nem tudnak tovább dolgozni nálad, akár mennyire is szeretnének. Csapot-papot otthagyva menekülnek.
De itt nem ér véget ez a kapcsolat…
Fel kell készítselek rá, hogy a látótávolságodban működő konkurencia egész biztosan rögtön felveszi. Ez aztán végképp nehezíteni fogja a helyzet megélését számodra. Fel fog merülni a „milyen hülye voltam, hogy ezüst tálcán kínáltam a „legjobb” emberemet”. Tessék kijózanodni. Ez az egész ügy nem más, mint egy délibáb!
Igen, rövid távon a konkurenciádnak most előnyt adtál. Mert egy ideig a „legjobb” emberedből származó minden előnyét élvezni fogja. De Te már tudod, hogy az a szép piros alma, az belülről rohad! Valójában egy tökéletes délibáb! Elhisszük, hogy ott van, de valójában nem létezik! Tulajdonképpen sikerült egy trójai falovat betenned a konkurenciádhoz. Erre igyunk 😉
Hogyan kezeld, ha már eltávozott tőled?
Miért kell kezelned? Azért, mert ezek az emberek nem hagyják annyiban. Érzelmileg igyekeznek rád hatást gyakorolni mindenféle indirekt eszközzel. Egyetlen céljuk van, hogy Te érezd magad a lehető legnagyobb lúzernek, hogy a „legjobb” emberedet elűzted és nyilvánvaló igyekeznek azt is tudtára hozni minél több embernek, hogy Te egy milyen kizsákmányoló, rossz főnök vagy valójában. Tudod, tipikus esete ez annak. amikor bizonyos dolgokért egy ideig tapsolnak neked, aztán történik valami köztetek és pontosan ugyanazokért a dolgokért onnantól kezdve kifütyűlnek, záptojással dobálóznak. Szimplán belehelyezkednek az áldozat szerepébe. Azt tanácsolom, ne süllyedj le a szintjükre!
Igen, kimaradt egy elég fontos rész, hogy amikor eldöntötted, hogy megválsz tőle, akkor azt hogyan tudod számodra a legideálisabban lemenedzselni. Főként, ha ez nem egy hét, hanem hónapok vagy extrém esetekben évek. Na, ez egy több alkalmas kurzus anyaga.
Érdekel hogyan dolgozom fel ezt az „ügyet”?! Egy esettanulmányt viszek végig ebben a zárt csoportban: Helyzet van! Oldjuk meg! powered by Watsing Dori
Március 17-én, szerdán indulunk! Ez lesz az első témánk. Csatlakozz be, ha szeretnéd megtanulni.
A vezetői, főnöki pozíció az egy magányos dolog. Nem beszélhetjük meg úgy igazán a dolgokat senkivel, akit érint. Ráadásul annyi olyan helyzet állhat elő, amikor jó lenne egy tapasztalt, gyakorlatias iránymutatás, tanácsadás. De a szervezetfejlesztők, coachok, tanácsadók, akikhez eddig fordultál azonnal alapjaiban forgatták volna fel az üzletedet, pedig erre igazán nincs szükséged! Akkor az, amit én kitaláltam, pont neked való lesz! Gyere és ismerd meg a módszeremet!
További cikkek, amik érdekelhetnek:
Szerintem tőled csak azt lehet megtanulni, hogyan legyen valaki szubmisszív a saját beosztottjával.. mondom ezt úgy, hogy én is egy nagy egójú fasz vagyok, akit nem mindig könnyű kezelniük a főnökeiknek. Csakhogy a főnökeim, akikben van emberség megtanultak engem kezelni, ahelyett, hogy sunyi stratégiában kirúgtak volna, és így én is tanultam belőle. Ők is tanultak belőlem, így mindenki jól járt. De az nem fejlődés, ha nem konfrontálódunk, hanem körmönfontkodunk.
Kedves Tibor,
A kimagasló teljesítmény és pótolhatatlanná válás alapján „ismertél magadra” vagy a dementor típusú, pszichésen romboló csapatba sorolod magad?! Mert a két dolog között lehet ÉS is, meg VAGY is. Pont ennek a felismeréséről szól a cikk. Nem tudom milyen érzelmeket szabadított fel benned a cikk olvasása, de mintha egy másik vágányra vitt volna, mint amin én haladok… Ahogyan értékelsz, hogy szerinted tőlem mit lehet megtanulni, megmosolyogtat… de megértem, miután leírtad, hogy magadat minek tartod valójában…