Munkahelyi diverzitás. Létezik egyáltalán?

Tegyük fel, hogy a profizmusommal már tisztában vagy. Ajánlott neked valaki, aki számodra hiteles.
Régóta fojtogató elakadásodat oldanám meg. De nem úgy nézek ki, ahogyan most ismersz, hanem

• kövér vagyok, jelentős túlsúllyal
• foltok, feltűnő bőrhibák borítják az egész testemet
• hiányzik a bal karom
• a fejtetőmön kopasz vagyok, mint Hókuszpók
• sötét a bőröm (cigány / fekete / ázsiai)
• …

Csak válassz egyet, ami leginkább elidegenít attól, hogy velem dolgozz.

És gondoljuk ezt végig most, együtt…

Mai témánk: Diverzitás a Te cégedben

Mit is jelent ez valójában amikor arra gondolunk, hogy a munkahelyünk legyen diverz?!
Aki ismer, az tudja, hogy nekem nem jön be a túltolt PC-ség. Erőltetettnek gondolom.
Van erről egy elméletem: Hülye emberek miatt hozunk hülye szabályokat, ami aztán kioltja az értelmes ember magától értetődő viselkedését.
Az, hogy nem mondhatja azt egy férfi – lassan már egy nő sem, ugye -, egy meetingen nekem, hogy “Milyen jól nézel ki”.
Mármint nekem nagyon is mondhatná, de ugye nem meri. Mert mi van, ha én egy feminista náci vagyok?! Egy halljatok bele a PC-be mozgalom zászlóvivője?!

Na, de nem is ezt akartam ebben a témában megmutatni nektek, sokkal inkább a munkahelyeken, a kiválasztás során tapasztaltakat.

Elfogadjuk-e valójában a másságot?

Együtt tudnak-e dolgozni a kollégáink egy számukra teljesen idegen entitással rendelkező emberrel?
TE, mint vezető, beengedsz-e a cégedbe egy számodra – a külsőségeket tekintve – nem tetsző embert?!
És itt most nem az alapvető higiénés követelményekről beszélek, tudod…

Azt kell mondjam, hogy kivághatod – a társadalmi elvárásoknak eleget téve – az egyértelmű IGEN választ.

Elkezdhetsz győzködni is, hogy a diverzitás, az elfogadás mintapéldánya vagy
Te is, a kollégáid aztán meg végképp…

A valóság azonban az, hogy elég lesz 5-6 állásinterjú és már meg is cáfoltalak.

Tegyük most félre azt, hogy számomra nehezen elfogadható, hogy nem tudtok túllépni ezen a gyarlóságon. Bocs, de ez az. Kényelmesebb olyanokkal körül venni magunkat,
akik miatt szemernyit sem kell alkalmazkodni, máshogy gondolkodni. Mégegyszer mondom! Pusztán külső jegyekről beszélek.

Nézzük az üzleti oldalát.

És ez most kendőzetlenül őszinte lesz. Előre is elnézést kérek minden olyan munkavállalótól, aki úgy érzi bármikor azért lett elutasítva, mert ő “valamilyen / más”.

Tény:

a jelölt tud mindent, amire szükség van a munkakör betöltéséhez
külső jegyeit tekintve azonban  „nem passzol” a csapatodba

Olyan tény, amit nem fedezel fel:
egy “hátrányból” induló munkavállalónak esélyt adni olyan, mintha te vetted volna meg Kincsem-et

Hányszor, de hányszor hallom, hogy “nem lojálisak”, “nincs kitartásuk” az embereiteknek. Tessék, aranytálcán kínálja fel magát valaki,
aki el is mondja, hogy nehezen tud beilleszkedni. Fordítok, jó?
“Nehezen tudok beilleszkedni” = Eddig sehol nem voltak velem elfogadóak.

Mennyire lesz hálás / lojális / kitartó az az ember, akit mindenhol elutasítanak a szakmai megfelelősége ellenére, és Te esélyt adsz neki?
Hányszor, de hányszor tapasztalatom, hogy szakmailag magasan az összes jelölt felett álló jelölteket az első körben kiszavaznak…

Mennyire akar majd ugrálni egy olyan munkahelyről, ahol végre, végre, végre elfogadták.
Mélyen élnek benne azok a csikknyomok, melyeket az előző munkahelyen a “kollégák”, a “főnökök” belenyomtak.
Csak azért, mert MÁS.
Azzal szinte senki nem foglalkozott, hogy bekucorogva a sarokban álló íróasztalhoz, észrevehetetlenül rávert mindenkire a teljesítményével,
a szakmai zsenialitásával, a bizonyítási vágyával. Miért nem?! Mert nem láttok túl rajta, hogy mondjuk kövér vagy cigány
vagy bármiben eltér a számotokra komfortostól.

De nem kell annyira “messzi menni”. Van, ahol a műszempilla, a tetovált szemöldök és a szilikon száj a kizáró ok.
Pedig éppen egy nagyon okos Barbie ül veled szemben, sokkal okosabb, bármelyik bölcsész-style munkatársadnál.

Persze, nem feledkeztem meg arról, hogy a Te cégedben olyan emberekkel dolgozz együtt, akikkel jól érzed magad.
Ez az alapelvem. Csak én jól tudom érezni magam egy társadalmilag esélytelen kategóriába sorolt munkavállalóval is, ha ő tehetséges, tisztességes, hozza azt, amiért felvettem. És szeretném nálad is nyitogatni ezt a lehetőséget…

Minél nagyobb céget akarsz építeni, ez annál inkább meg fogja határozni a lehetőségeidet.

Nem kell azonnal fejest ugranod valami egészen távoli komfortzóna tágításba, de KÉRLEK kezdj el elfogadó lenni a bizniszedben.
Nagyon meg fog térülni, hidd el nekem!

Egyszer egy barátnőm kisfiához babysittert választottunk. Megkérdeztem tőle, honnan fogod tudni, hogy kit engedj a gyermeked közelébe?!
„Akiről el tudom képzelni, hogy az ölébe veszi, magához öleli és megpuszilja a kisfiamat.”

Na de a cégedbe nem babysittert keresünk a kisfiad mellé, ugye?!

Tedd félre teljes mértékben az érzelmi alapú döntéseidet, ha egyébként azt érzed azzal a jelölttel kapcsolatban,
hogy minden megvan benne, ami ahhoz kell, hogy vele megvalósítsd az üzleti céljaidat!

Nem azt kell elképzelned az embereidről, hogy milyen velük egy családi ebédet elfogyasztani.
Azt kell elképzelned róluk – kizárólag – milyen mértékben biztosítják a tudásukkal, a hozzáállásukkal, a fejlődési kompetenciájukkal az üzleti céljaid elérését.
Amúgy meg, ha esetleg valamelyik gyermeked majd pont egy „ilyenbe” szeret bele, azt hogy oldod meg?
Elviseled / Elfogadod / Ugyanúgy fogod szeretni, mintha „normális lenne”?

Higgy nekem, egyszer csak ott fogsz ülni a céged karácsonyi vacsora asztalánál, körbe fognak venni „normális” és „fura” emberek is és Te rendkívül büszke leszel majd magadra, hogy mérföld-léptékű fejlődést értél el, csak ezzel, hogy beengedted a cégedbe a másságot! A fejlődésed egyik fokmérője a prosperáló vállalkozásod lesz. Az igazi mérce azonban az lesz, hogy elfogadóvá váltál.

Na, jöhet a joviális, túlsúlyos, szakmai zseni a csapatodba?!

Kívánom, hogy minden reggel úgy gondolj a munkatársaidra, hogy velük minden lehetséges!

Ja. és Világbéke.