A diverzitásnak egy óriási gyomrost adott a politika hétfőn. Egy szemernyi kétségetek ne legyen afelől, hogy a maifiatalok fel fognak állni ebből. A kérdés persze az, hogy határon kívül vagy belül. Az előadásaim során a diverzitásról mindig beszélek, mint a maifiatalok viselkedését meghatározó fontos tényezőről. Mennyire fontos nem csak a zászlódra tűzni munkáltatóként a sokszínűséget, hanem ezen elv alapján működtetni a vállalatodat. Úgy néz ki, a jövőben azt is bele kell vennem az előadásaimba, hogy az ország irányításánál is figyelembe kellene venni. Ja nem, mert úgysem hallják meg. Ez a lépés, kedves képviselők. Még kimondani is rossz…. A wikipedia szerint az országgyűlési képviselők „tevékenységüket a köz érdekében végzik”.

Hát én egészen biztosan nem annak a köznek vagyok a része, melyet azok képviselnek, akik hétfőn igennel szavaztak arra a salátatörvényre, melynek 33-as paragrafusa lehetetlenné teszi a nem jogi elismerését. Ez azt jelenti, hogy mostantól szerepelnie kell a hivatalos okiratokban a születési nemnek és azon nem változtathatsz. Tehát ha fiúként anyakönyveztek, az is maradsz. Örök magyarországi életedre. Ez a legtöbbünknek nem akadály egy teljes élethez. Egy bizonyos kisebbségnek drámai változás. És teljesen mindegy, hogy az a kisebbség 1, 10 vagy 100 ember. Állítólag „senki nem marad egyedül”. Vagy mégis, de akkor fogja magát és elhagyja ezt az országot.

Azt aztán végképp nem értem, hogy jelenleg honnan a fenéből jött az ötlet, hogy ezzel aztán most foglalkozni kell.

És hogy jön ez az egész a maifiatalok integrálásához?! Hát nagyon egyszerűen. Felmerül a kérdés, hogy miért fatalisták? Hogy miért nem hisznek a jövőben? Hiszen kis országunkban nap, mint nap erősítik a maifiatalokban azt, hogy itt nem olyan világ épül, amivel ők szeretnének közösséget vállalni. Ha megkérdezték volna őket, egészen biztosan nem is értették volna a felvetést. Mert számukra minden ember egyenlő. Nincsenek egyenlőbbek. És ha Te tegnap még Zsolt voltál, de Zsuzsaként vagy boldog, akkor abban támogatnak, hogy minél hamarabb Zsuzsa lehess. Hivatalosan, jogilag is.

Eljátszottam párszor a héten a gondolattal, hogy milyen szituációt kellene átélnie egy többek között a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesnek, aki korábban az Országgyűlésben az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagja volt. Mi az, ami megértetné vele, hogy egy transznemű számára, a fizikai nemváltás után milyen érzés lesz majd a postán ajánlott levelet felvenni, ahol a visszhangzó térben majd át kell üvöltenie az ablaknyíláson, hogy a személyi igazolványában ugyan Zsolt van, született fiúgyermekként megjelölve, ő azonban minden jegyében Zsuzsa. És nem, nem a barátnője a címzettnek, hanem ő személyesen a címzett. Vajon hányszor kell egy évben, egy hónapban, egy napon ezt „eljátszani”?! Mint az idomított cirkuszi állatoknak?!

Valószínűleg nem tudnék ilyen szituációt mondani. És ez a legrosszabb az egészben.

Magyarország nemzetpolitikája ez.

A maifiatalok elképzelése a világról egyáltalán nem ez. És ehhez én teljes mellszélességgel csatlakozom!

A cégek, a vállalatok, a mikroközösségek kiegyenlíthetik a játszmát! És a maifiatalok szívesen kapaszkodnak össze egy távoli, nemes, közös ügy, cél érdekében velük. A gazdaság szereplőiként vállaljatok felelősséget ebben (is) és vonjátok be a maifiatalokat! Legyenek a hangzatos szlogenek megtöltve tartalommal általunk, általatok!