Dóri, van itt ez az üzletág és nagyon nem jók a számaik – csinálj velük valamit.
Ezzel a mondattal és a határozott fejbólintásommal kezdődött egy olyan projektem, amit csak így tudnék összefoglalni:
végül
vidámparkot építettem egy temetőre.
Beköltöztem. Aki ismer, tudja, hogy csak így dolgozok. Egyszerűen szükségem van a döntéshozatalaimhoz arra, hogy érezzem az embereket, a viszonyokat.
Szemlélődtem egy pár hétig, beszélgettem, kérdezgettem azt a 6 managert, akinek az volt a dolga, hogy abból a 15-20 emberükből kihozzák a legtöbbet a fedezetlen hitelezési üzletágban. Minden nap csak egyre jobban felb@szták az agyam, hogy egyáltalán nem olyan dolgokkal foglalkoznak, amivel valójában kellene és valljuk be, hatan szépen összeálltak és gondolták egy-két trükkel hamar kicsinálnak.
Na, itt kezdődött a baj, mert akkor még nem voltam elég érett és mindenáron nyerni akartam. Az a fészkes fene ego-ördög meg akarta mutatni nekik.
Ezért felvettem a kesztyűt. Egyik nap – amikor már minden információ és ütőkártya a kezemben volt – leültettem őket és elmondtam nekik, hogy akkor ez mostantól, hogy lesz.
Tudod, mint a Ponyvaregényben Butch pince jelenetében
– Na és most mi van?
– Hogy most? Megmondom, hogy mi lesz most…
– Még ma elutazol, ma este. És ha elutazol, el vagy utazva, különben véged.
Igen, mindenféle asszertív meg egyéb agyoniskolázott kommunikációs és menedzsment skill alkalmazása helyett diktátumot kaptak. Mind a hatan.
Persze, hogy szórakoztak velem továbbra is. Minél jobban befeszültem, annál inkább próbáltak kijátszani, egyáltalán nem voltak partnerek semmiben, bár nagyon, nagyon ügyesen eljátszották.
Mi volt a nagy eltérés a világunkban? Évekig úgy és annyit dolgozgattak, amennyit akartak. Valljuk be, tőlük teljesen függetlenül hozták az embereik az elfogadható eredményt. Tudod, pont annyit termeltek, hogy megszüntetni nem volt indokolt az üzletágat, viszont erősen vízfejű volt költségek tekintetében. Ők ebbe szoktak bele és amikor én minden átmenet nélkül rájuk rúgtam az ajtót a fene nagy változtatásaimmal, akkor ők nap, mint nap visszatolták rám, mint egy csapóajtót. Így változó volt éppen kinek vérzett az orra…
Pár hónap múlva, amikor azon a hosszú folyosón a HR iroda felé sétáltunk a megbeszélt meeting időpontban, nem éreztem úgy, hogy nyertem. Érezhető volt, ahogy egyre közeledtünk – szinte hallani lehetett -, ahogy esik le a tantusz szépen sorban nekik, hogy ez most egy felmondás lesz. Mind a 6 managernek megszüntettük a pozícióját.
Az, amiért odakerültem ezt követően 2-3 hónap alatt megvalósult. Kialakítottam egy olyan szervezeti felépítést, ami biztosított mindent annak az 50 embernek, akik ezek alatt a managerek alatt is már ott dolgoztak. Valahogy rajtuk annyira könnyű volt átvinni a változást. Anyukám szerint, ezen nem kellene csodálkoznom az előzmények tekintetében.
A hatékonyság kimutathatóan 150-180% közötti eredményekkel változott, kizárólag annak köszönhetően, hogy jól átgondolt support folyamatokat alakítottunk ki.
Költséghatékonyság szempontjából a közel 10 millió forintos manager költségből csináltam egy közel 3 millió forintosat. Ez az igazi cost-cuting, nem?!
A termelékenység a 1,5xesére nőtt, a projekt költsége pedig a harmadára csökkent.
Ilyen értelemben sikersztori.
Abban az értelemben azonban, ahogyan véghez vittem, azzal egyáltalán nem voltam OK. A vége így is – úgy is az lett volna, hogy megválunk jó pár managertől abból a 6-ból, mert valljuk be, aki abba szokik bele, hogy kevés melóval és jó prezentációs képességgel eléldegél egy felelős pozícióban, azt Te nagyon kevés esetben tudod átfordítani. Inkább keres magának egy másik multit, ahol ugyanúgy ellébecolhat 1-2 évig szabad szemmel jól látható manageri csomaggal és még a CV-je is szépen kerekedik, milyen sokrétű tapasztalattal rendelkezik. Isten mentsen meg Téged ezektől a selyem-diplomás-fiúktól.
Egyébként 1, azaz egyetlen egy managert a 6 menesztett közül pár hónap múlva visszavettem és szuper volt vele együtt dolgozni, jó volt látni, hogy megértette, a változás jó és fontos. Azt külön értékelem, hogy a vérzivataros múltunk ellenére nyitottan állt hozzám és én is megmutathattam neki, hogy nem hülyeséget beszéltem, csak egy cseppet türelmetlen voltam 😀
Mit tanultam meg és csinálok teljesen máshogy azóta?
Először is, mindig megismerem és megértem az embereket, akikhez bekerülök egy fejlesztési projekt kapcsán.
Tisztában vagyok vele – és nagyon élesen mantrázom magamnak minden projekt elején -, hogy ezeknek az embereknek én egy veszély faktor vagyok, ezért először is ezt a viszonyt kell velük rendezni.
Csak ezután indulhat el a közös munka. Persze addig is azért nézelődök, feltérképezem a helyzetet 😉
A legnagyobb előnyöm talán az, hogy nem érdekel már jó ideje, hogy „kinek van igaza”, „ki nyert”, „kié az utolsó szó”. Az érdekel kizárólag, hogy a projekt sikeressége, célja szempontjából megtörténjenek a dolgok.
Szoktam is visszajelzésként kapni, hogy nem bosszantanak bizonyos szituációk?! Az a helyzet, hogy azért nem, mert engem valójában az érdekel, hogy elérjem embereknél, hogy megtegyék azt, amit szükséges. A többi minden önérzeteskedés és hókuszpókusz.
Kifejezetten lubickolok abban, hogyan tudok embereket beforgatni, megmenteni egy projektben azáltal, hogy megértem Őt, aztán elérem, hogy Ő is megértsen engem, aztán jöhet a rém egyszerű kiad – kontrollál – visszajelez társasjátékban a hogyan és mit változtassunk, hogy elérjük az üzleti célt.
Van, hogy üzletileg sikeres egy átszervezés, ahogyan ez a példa is az volt. Azonban minél érettebb az ember ezen a területen, annál kevesebb áldozattal képes ezt véghez vinni.
